Közel tíz éve vagyok partneri kapcsolatban az egyik legnevesebb, prémium fogászati anyagokat gyártó japán multival. Ez a cég a Kuraray-Noritake, ami valójában egy óriási vállalat, melynek fókusza az üveg, műanyag, kerámia ipar. Mivel a modern fogászat kerámia és műanyag alapú, így nem meglepő hogy jelentős szereplők a dentális piacon is. Az egészségügy a Kurayray vállalatnak egy pici százalékát teszi ki, de az egyéb szektorokban megszerzett kutatási és infrakstrukturális tapasztalatuknak köszönhetően technológiailag szinte uralják a fogászati anyagok piacát.
Kuraray jelentősége
A fogászati részleg persze csak a repülőgépipari szektorukhoz képest tekinthető kicsinek. (Repülőgép szárnyakkal is foglalkoznak, és igen, űrhajókkal is). Ha csak a fogászaton belül számítjuk, igazán már előkelő piaci pozíciókat tudhat magának a gyár. A Kuraray termékek abszolút felsőkategóriát képviselnek, amihez magas árcímke is társul. Számos szabadalom a Kuraray-hez köthető, hiszen a fogászat meghatározó tudósai jelentős arányban japánban látták meg a napvilágot.
Régóta jól ismerem és használom a termékeiket, valamint számos előadást is tartottam már Kollégáknak ezen fogászati anyagok használatáról. Sok éve ismerjük "egymást", mégis kevés dolog van, ami annyira váratlan és megtisztelő, mint amikor debreceni fogorvosként egy olyan országba hívtak meg, mint Japán.
A sors úgy hozta, hogy 2024 októberében a Kuraray-Noritake cég vendégeként közel tíz napot tölthettem el javarészt Tokióban, Nagojában és Niigatában.
Már az invitáció nagyvonalúsága is egyértelműen jelezte, hogy egy különleges élmény vár rám. Nem csalódtam. Annyira szép élmény volt ez számomra, hogy elhatároztam, hogy írásban rögzítem azt amiket átéltem. Ez a bejegyzés kicsit hosszabb lesz, mint amit egy blog bejegyzésnek javasolnak, de a célom, hogy jelen írásom, egyfajta emléket állítson az utazásomnak, másrészt minél jobban át tudjam adni az élményeimet. Ebben a bejegyzésben, magáról az országról és annak lakosairól, valamint az általam megtapasztalt hangulatról szeretnék beszámolni. Tervezek egy második részt is, ami pedig szakmai jellegű lesz.
Itt külön meg szeretném jegyezni, hogy óriási köszönet illeti a debreceni Prodentált, akikkel közel tíz éve működünk együtt partneri és baráti viszonyban egyaránt. Ez az évtizedes kapcsolat stabil alapot jelent a közös munkában, és folyamatosan inspirál arra, hogy a legmagasabb minőséget nyújtsuk a pácienseknek. Az ilyen szakmai kapcsolatok értéket jelentenek számomra. Köszönöm Attila és Gábor!
Az első élmények
Rend és udvariasság
Amikor megérkeztem Tokióba, a reptéren az első dolog, ami feltűnt, a fegyelem és a szervezettség volt. Az útlevél-ellenőrzés során minden gördülékenyen zajlott, annak ellenére is, hogy mindenkiről készítettek egy arcfelismerő szkennelt képet és ujjlenyomatot is vettek. Az egész folyamatot áthatotta a precizitás és az udvariasság. Nem volt kellemetlen bénázás, vagy több órás sorban állás. Japánban a közösség jóléte és a rendszer fenntartása láthatóan elsődleges, ami teljesen eltér attól, mint amit itthon zajlik.
Problémák a fizetéssel
Ami elsőre sokként ért, hogy nem lehet mindenhol telefonnal fizetni. Bevallom, ez meglepett egy olyan országtól, amely a high-tech világáról híres. Európában megszoktam, hogy szinte mindenhol elég csak érinteni a telefonomat, de itt ez nem mindig működött.
A hét folyamán azonban rájöttem, hogy Japánban valójában a QR-kódos applikációkkal való fizetés az elterjedt. Az általunk használt érintéses telefonos fizetés itt már szinte “túlhaladott” technológiának számít. Tanulságos volt szembesülni azzal, hogy a technológiai fejlettség nem feltétlenül ugyanazt jelenti, mint amire számítasz.
Becsületes taxisok
Japánban külön személyzet fogadta a repülővel érkezőket, akik segítettek eligazodni a taxi használatával kapcsolatban. Ők határozták meg előre a taxi várható költségét, hogy a turistákat még véletlenül se csaphassák be. Fura, de ettől a perctől kezdve megbíztam a helyiekben.
A külföldiekkel szemben tanúsított gondoskodás és figyelmesség egyértelműen igazolta, hogy Japánban a vendéglátás nem csupán szolgáltatás, hanem az identitás fontos része.
A reptéri taxi díját egyébként nem tudtam kifizetni a fentebb említett mobilfizetési problémák miatt. Nem akartam szégyent hozni Magyarországra, de így is csak a hazautazásom után körülbelül két héttel sikerült megoldást találnom arra, hogy hogyan rendezzem a tartozásomat a taxisofőr felé – aki, természetesen, egy szót sem értett angolul. Ottlétem alatt nem találtunk olyan applikációt, amivel ezt meg tudtuk volna oldani. Tanulság a jövőre nézve, hogy készpénzt vagy fizikai bankkártyát mindenképp érdemes vinni magunkkal, ha Japánba látogatunk!
Ami nekem más volt, mint Európában
Tokió: A tisztaság fővárosa
Az egyik legfeltűnőbb dolog Tokióban a tisztaság. Azt tudtam, hogy itt rend lesz, de azt tényleg nem gondoltam, hogy ez a gyakorlatban is ilyen szinten működik. Ne feledjük: egy tízmilliós metropoliszról beszélünk. Bármerre jártam, minden rendezett és makulátlan volt, még a legforgalmasabb helyeken is. Ami még ennél is meglepőbb volt: sehol sem láttam kukákat. Ennek ellenére az utcákon nem volt egyetlen eldobott szemét sem. Pedig még szándékosan kerestem is, hátha látok valami hanyagságot – például egy eldobott rágógumit –, de semmi.
Ez teljesen ellentétes volt azzal, amit például Budapesten megszoktam. Míg itthon sokszor küzdünk a szeméttel és egy-egy sarokra lépve szinte mindig belebotlunk valamilyen eldobott csikkbe, rágóba, Tokió utcáiról szinte enni lehetne. Még a levegő is más volt: hiányzott az a bizonyos “szag,” amit egy forgalmas nagyvárosban gyakran érezni. Ugyanezt az élményt megerősítették holland, német, norvég és svéd útitársaim is.
Honnan ered ez a rendszeretet?
Később megtudtam, hogy a tisztaság a japán kultúra egyik alappillére. A kukák hiánya mögött nem hanyagság, hanem egy sokkal érdekesebb ok áll. Nem a szemetesbe helyezett bombáktól félnek, hanem az emberek általában hazaviszik magukkal a szemetüket. Ez a hozzáállás nemcsak fegyelmezettséget, hanem közösségi szemléletet is tükröz. A japánok úgy gondolják, hogy a közterek tisztasága mindenki felelőssége, és ennek megfelelően élnek itt.
Ez a szemlélet megváltoztatta az én gondolkodásomat is. Egy olyan városban, ahol a tisztaság ennyire természetes, az ember automatikusan jobban odafigyel a saját viselkedésére. Talán ezért is olyan különleges Tokió: itt a tisztaság nemcsak szó szerinti értelemben, hanem az átlagember fejében is jelen van.
A gyerekek nevelésnél kezdődik minden
Japánban az iskolákban a diákok maguk takarítják a mosdókat is. Ez a gyakorlat része annak a nevelési filozófiának, amely a felelősségvállalást, a közösségi szellemet és a környezet iránti tiszteletet próbálja belevésni az új generációba.
A tanulók napi szinten részt vesznek az iskola különböző területeinek tisztán tartásában, beleértve a tantermeket, folyosókat és mosdókat is. A takarítási feladatokat csoportokban végzik, és rendszeresen rotálják, hogy mindenki részt vegyen a a legrosszabb munkákban is. Ez a rendszer hozzájárul ahhoz, hogy a diákok megtanulják értékelni a tiszta környezetet, és megtanulják hogy mivel jár eltakarítani önmaguk, illetve mások után.
A luxus hiánya Japánban
A japán árakat illetően meglepően azt tapasztaltam, hogy a legtöbb dolog hasonló árban van, mint Debrecenben vagy Budapesten. Bár sokan úgy gondolják, hogy Japán egy drága ország, számomra nem tűntek extrémnek az árcímkék. Az élelmiszer, a tömegközlekedés és még az éttermek is nagyjából az otthon megszokott szinten mozogtak. Persze, a turisták által kedvelt helyeken találkoztam drágább árakkal, de összességében nem éreztem, hogy Tokióban vagyonokat kellene költeni a mindennapi életre.
A hivalkodás itt kínos
A japán társadalom látszólag kevésbé hajlamos a hivalkodásra és a fényűzésre. Míg Magyarországon vagy más nyugati országokban gyakran látni drága autókat és más státuszszimbólumokat, Japánban inkább a funkcionalitás és a praktikum kerül előtérbe. Ez a visszafogottság nemcsak az autókban, hanem a hétköznapi élet számos más területén is megmutatkozik. Úgy tűnik, a japán embereket a munkában/alkotásban elért teljesítmény és a hozzáadott emberi érték nyűgözi le. A gazdagság demonstrálása inkább visszatetszést és szánalmat vált ki.
Lízingelt német prémium helyett tudatosság
Japán kormányzati szinten is támogatja a kisautókat, mivel kisebb a károsanyag-kibocsátásuk, gazdaságosabbak, és kevesebb helyet foglalnak. A kis autók tulajdonosai különféle előnyöket élvezhetnek, például alacsonyabb adókat és parkolási díjakat, amelyek hasonlóak a Magyarországon elérhető zöld rendszám által biztosított kedvezményekhez. Ez a rendszer ösztönzi az embereket, hogy fenntarthatóbb megoldásokat válasszanak, miközben a környezet szennyezést is segítik kezelni.
Ez a hozzáállás ismét rávilágított arra, hogy Japánban a fenntarthatóság és az egyszerűség nemcsak divat, hanem általános életforma. Az emberek nem csupán a szabályokat követik, hanem valóban hisznek abban, hogy a kis lépések – például a kisebb autók vagy a takarékos életmód – nagy változásokhoz vezethetnek társadalom szinten.
A munkához való hozzáállás
A hét során lehetőségem nyílt számos emberrel találkozni: recepciósokkal, pincérekkel, sofőrökkel, fogorvosokkal, kutatókkal és szakácsokkal. Bár különböző szakmákat képviseltek, eltérő társadalmi státuszban éltek és változó anyagi körülmények között dolgoztak, mindegyikükben megfigyeltem egy közös vonást: a belső igényt, hogy munkájukat a lehető legnagyobb odafigyeléssel, alapossággal és elhivatottsággal végezzék. Nem keresték a könnyebb utat, nem próbálták megúszni – számukra a minőség nem egy különleges cél, hanem egy alapvető norma volt.
Ez a szemlélet közel áll hozzám, különösen a fogászat területén. Hiszem, hogy a szakmai elhivatottság, a részletek iránti figyelem és a minőség melletti elköteleződés értéket jelent. És itt ne az anyagiakra gondoljunk, mert ennek kevés köze van a pénzhez. Japánban járva újra megerősödött bennem, hogy ezt a belső fegyelmet egy életen át meg kell magunkban őrizni.
Hozzáteszem, hogy Japánban sincs kolbászból a kerítés, de az embereket elsődlegesen mégsem az anyagi elismerés hajtja. Mindenki akivel találkoztam szemmel láthatóan lelkiismeretes, tisztességes munkára törekedett, mert ez belső igényük volt.
A Japán társadalom - Milyenek az emberek?
Japán kultúrája világszerte híres az udvariasságáról és a precizitásáról, ami a mindennapi életben is megmutatkozik. Az alábbiakban bemutatok néhány különleges aspektust, amelyeket én is megtapasztaltam.
Az udvariasság kultúrája
Japánban az udvariasság nem csupán egy szokás, hanem egy életforma. Az emberek mindig előzékenyek, segítőkészek, és mindent megtesznek azért, hogy ne zavarjanak másokat. Egy hétköznapi boltban is figyelmes kiszolgálásban részesülünk, mindenki köszön és meghajol. A mozgólépcső előtt simán libasorba rendeződik 90 ember.
A hajlongás művészete
A hajlongás – vagy ahogy japánul nevezik, az ojigi – az udvariasság kifejezésének egyik legfontosabb formája. Japánban különféle hajlongási szögeket használnak, amelyek jelentése eltérő: egy rövid, enyhe meghajlás például a köszönést szolgálja, míg egy mélyebb hajlongás tiszteletet vagy bocsánatkérést fejez ki. Egy külföldi számára ez elsőre szokatlan lehet, de Japánban ez a gesztus alapvető része a kommunikációnak. Én viszonylag hamar felismertem ennek a jelentőségét, így mindenhol serényen hajlongtam. Az alap üdvözlő kifejezéseket is bátran használtam, ami nagyon meglepte -jó értelemben- minden új japán barátomat.
Szigorú protokollok és szabályok
A japán társadalom rendkívül szabályorientált, ahol a protokollokat szigorúan betartják. Az étkezési etikettől kezdve a társasági érintkezésekig minden szituációnak megvan a maga pontos rendje. Például névjegykártyát cserélni egy üzleti találkozón külön szertartás, amit komolyan kell kezelni. Ezek az apró részletek biztosítják, hogy mindenki tudja, hol a helye a rendszerben, és megteremtik a harmóniát a társadalomban. A névjegykártyás protokollt egyébként volt alkalmam legalább tízszer átélni, és bizony sok útitársam nem ismerte ezt a fontos szabályt, ami -mivel nagyon figyeltem a helyieket- egy pillanatra valóban kellemetlen szituációkat generált.
Csend és nyugalom a mindennapokban
Japánból teljesen hiányzik a hangoskodás, különösen a nyilvános helyeken. Az emberek a metrón, buszon csendben vannak, és szinte soha nem beszélnek hangosan telefonon. Az egyik üzletben felhívtam a feleségemet facetimeon és arra lettem figyelmes, hogy igencsak forgatják rám a szemüket az emberek. A hotelek liftjében figyelmeztető táblák is jelezték, hogy itt nem nagyon illene megszólalni.
Idős emberek helyzete
Japán elöregedő társadalma számos kihívással küzd, de természetesen ezen is dolgoznak. A Nagoya kastélyban például egy idősebb hölgy volt az idegenvezetőnk, akitől rövid beszélgetésünk során megtudtam, hogy Japánban gyakran idős embereket toboroznak idegenvezetőnek, hogy elfoglaltságot biztosítsanak számukra és megelőzzék az elszigetelődést. Szívet melengető volt a hölgy lelkesedése és az a csillogás a szemében, ahogyan a kastély történetéről mesélt. Jó volt látni, hogy a tudását és a helyi történelmet szenvedéllyel osztja meg a látogatókkal.
A Japán gasztronómia
Gasztronómiai sokk: az egészséges ételek forradalma Japánban
Ha van valami, ami Japánban az első pillanattól kezdve lenyűgözött, az a gasztronómia. Egyszerűen fényévekre van attól, amit itthon megszoktunk, különösen, ha az egészséges táplálkozásról van szó. Magyarországon gyakran küzdök azzal, hogy zöldséget egyek. Japánban azonban egészen más élményben volt részem: itt még a legegyszerűbb zöldségeket is olyan zseniális módon készítették el, hogy az ember csak kapkodta a fejét.
A zöldségek ünnepe
Japánban a zöldségek nem csupán köretek vagy mellékes fogások. Olyan intenzív és érdekes ízvilágot kapnak, hogy gyakran a tányér központi elemeivé válnak. Egyik nap például egy olyan salátát ettem, amelyben a tengeri algák, az uborka, és valamilyen különleges, szezámolajos öntet alkotott tökéletes harmóniát. Abszolút nem éreztem úgy, hogy valami íztelen papírt eszek. Egyszerre volt friss, könnyű és mégis telített ízű. Sajnos itthon ez elképzelhetetlen, pedig ilyen ételekkel könnyen kibékülnék.
Az egészség és az íz kéz a kézben jár
A japán konyha az egészséges alapanyagokat nemcsak "elfogadhatóvá", hanem kívánatossá teszi. Az itteni ételek nemcsak finomak, hanem tele vannak vitaminokkal, rostokkal és mindenféle olyan összevevővel amit itthon gyógyszerek, porok meg shakek formájában próbálunk bepótolni. Mindezt úgy, hogy az ember szinte észre sem veszi, mennyire egészségesen táplálkozik. Ez különösen nagy kontraszt ahhoz képest, amit Magyarországon megszoktam, ahol az egészséges ételek legtöbbször ehetetlenek önmagukban.
A várható élettartam és a konyha kapcsolata
Nem véletlen, hogy Japánban az egyik legmagasabb a várható élettartam a világon. Az étkezési kultúrájuk tele van olyan szokásokkal, amelyek támogatják az egészséget, legyen szó az adagok méretéről, a friss alapanyagokról, vagy arról, hogy a nehéz, zsíros ételek helyett inkább a könnyű, fogásokat részesítik előnyben. Az itteni ételek nem terhelik meg az embert, hanem energiát adnak. Nem sok túlsúlyos embert láttam!
Inspiráció hazaútra
Ez az élmény arra késztetett, hogy más szemmel nézzek a zöldségekre és az egészséges táplálkozásra. Nem arról van szó, hogy Magyarországon ne lennének kiváló alapanyagok, de az elkészítésük gyakran nem túl kreatív. Talán az lenne a kulcs, hogy jobban merjünk kísérletezni a fűszerekkel, a főzési technikákkal és az ízkombinációkkal. Persze én csak egy fogorvos vagyok aki kifejezetten nem szeret főzni. :) Azt viszont én is megtapasztaltam, hogy az egészséges táplálkozás nem kell, hogy unalmas vagy kényszer legyen.
Popkultúra: Japánban mindenkié
Ami itthon szokatlan vagy akár nevetség tárgya lehet, Japánban teljesen természetes része az életnek. Itthon, ha valaki szereti az animéket vagy gyűjti a hozzájuk kapcsolódó figurákat, sokszor furcsán néznek rá. “Gyerekesnek” bélyegzik vagy egyszerűen kiröhögik. Én magam felületesen, de ismerem ezen kultúra kiemelkedő elemeit, ezért ha már erre jártam, akkor meg akartam nézni ezt a negyedet, ami egyébként Tokió egyik turisztikai látványossága.
Akihabara: Az anime és manga rajongók paradicsoma
Tokió szívében található Akihabara, amely a japán popkultúra rajongóinak egyik legismertebb célpontja. Ez a vibráló negyed tele van anime- és mangaüzletekkel, videojáték-áruházakkal, és ikonikus maid cafékka. Hétvégente Akihabara központi utcáit gyakran lezárják az autós forgalom elől, hogy helyet adjanak a hatalmas gyalogos tömegnek. Nem túlzok: itt több száz olyan üzlet van, ahol 5-10 emeleten keresztül csak ilyen fura bábukat, könyveket, figurákat lehet kapni. Akihabara nemcsak egy vásárlóhely, hanem egy kulturális központ, amely tökéletesen tükrözi Japán kreativitását és szenvedélyét. Teljesen szürreális élmény volt látni élőben, ahol egy ilyen, európai embernek fura negyedben egy tűt alig lehetett elejteni.
A popkultúra mindenkié
Ez a látvány megmutatta, hogy Japánban az anime és a hozzá kapcsolódó termékek nem kizárólag a fiatalok “hóborjai.” Itt ez a kultúra mindenkié, és senki sem érzi úgy, hogy emiatt megítélnék. Ez a hozzáállás olyan mértékű nyitottságot és toleranciát mutat, ami itthon szinte elképzelhetetlen.
Tanulság: a szenvedély nem korfüggő
Japánban az anime kultúra nem csupán hobbi, hanem az identitás egy része lehet, kortól és foglalkozástól függetlenül. Azt hiszem, ez az egyik legfontosabb tanulság, amit magammal hoztam onnan. A szenvedély, legyen az bármilyen “gyerekesnek” vagy “furcsának” tűnő dolog, nem szégyellnivaló. Inkább valami olyan, amit élvezni kell, és amihez szabadon kapcsolódhat bárki, anélkül hogy mások ítélkezésétől tartania kellene.
Az árnyoldal
Japánban élni kívülállóként lenyűgöző, de egyben megterhelő is lehet, különösen, ha hozzászoktunk a lazább, spontánabb életvitelhez. Az ország rendkívüli fegyelme és szervezettsége mögött egy szigorúan szabályozott hétköznapi dolgozói élet áll, amelyből szinte teljesen hiányzik az improvizáció és a lazaság.
Túlterhelt mindennapok
A japán emberek híresek a szorgalmukról, de ez gyakran túlterheltséghez vezet. Hosszú munkaórákat vállalnak – sokszor önszántukból –, hogy megfeleljenek a társadalmi elvárásoknak, a munkáltatójuknak és saját magas elvárásaiknak. Ez azonban kevesebb időt hagy a családra, a barátokra. A munkaközpontú életmód mélyen gyökerezik a kultúrában, és bár a külső szemlélő számára csodálatra méltó lehet, az egyensúly hiánya sokszor túl nagy áldozatot követel. Nem csoda hogy nagyon kevesen vállalnak gyereket, mert az embereknek sokszor egyszerűen nincs ideje ismerkedni.
Egy alkalommal egy helybéli fogorvos kollégától kérdeztem, hogy miért nem látogat el Európába, hiszen szakmája és tapasztalatai alapján biztosan érdekesnek találná az ottani fogászatot is. Erre azt válaszolta, hogy Japánban ritka, hogy valaki egy teljes héten át összefüggő szabadságot vegyen ki.
Az érzelmek elfojtása vagy kontrollja?
A japán kultúrában az érzelmek kimutatása sokkal visszafogottabb, mint Európában. Ők ezt önuralomként értelmezik, és a nyilvános érzelemkifejezést gyakran illetlenségnek tartják. Európai szemmel azonban ez az érzelmi elfojtás zárkózottnak vagy ridegnek tűnhet. Például a "szeretlek" szó nem igazán hangzik el egy házaspár életében. Fura.
Improvizáció helyett tervezés és protokollok
A spontán döntések, az utolsó pillanatos változtatások vagy egyszerűen a szabadidő laza eltöltése nem igazán jellemző Japánban. A szabályok és protokollok merev betartása sokszor kizárja az improvizáció lehetőségét, ami egy európai gondolkodásmódhoz szokott ember számára kifejezetten zavaró lehet. Ez a fajta hozzáállás biztonságot és rendet teremt, de szerintem az élet élményszerűségéből is elvesz. Engem például nagyon sokszor vitt előre az életben az "out of the box" szemlélet, vagy a szabályok hibáinak felismerése és ezáltal megkerülése. Ez itt szerintem nehezen elképzelhető.
Európai szemmel nézve
Az európai életszemlélet, amelyben nagyobb szerepet kap a személyes szabadság, az érzelmek megélése és a spontaneitás, nehezen fér össze a japán hétköznapok szigorával. Bár a fegyelem, a szervezettség és az önuralom fontos értékek, de az arányokkal szerintem súlyos problémák vannak. Japánban élni tehát nemcsak alkalmazkodást, hanem időnként komoly belső kompromisszumokat is követel.
Senki nem beszél angolul
Viszonylag meglepett, hogy szerintem Debrecenben elterjedtebb az angol nyelvtudás mint Tokióban. Ez elsőre kissé frusztráló és meglepő volt egy olyan országban, amely technológiai fejlettségéről és globalizált gazdaságáról híres. A hotelek személyzete általában képes volt kommunikálni angolul, de amint kiléptem az ilyen “biztonsági zónákból,” szembesültem a valósággal: a boltokban, éttermekben vagy akár a taxiban szinte senkivel nem tudtam kommunikálni.
A nyugati ember gőgje
Először nem értettem, miért van ez így. Európában és Észak-Amerikában az angol szinte mindenütt alapvető, és az ember hajlamos azt hinni, hogy ez mindenhol így van. Japánban azonban ez a feltételezés gyorsan megdől.
Miért nem szorulnak rá az angolra?
Ahogy teltek a napok, rájöttem, hogy ennek több oka van:
Japán egy szigetország, és földrajzilag is meglehetősen távol esik az angol nyelvterületektől.
Egy angol anyanyelvű ember számára Japán nem egy könnyen elérhető úti cél, sem földrajzilag, sem anyagilag.
Az ide látogató külföldiek túlnyomó része Ázsiából érkezik, ahol az angol szintén nem annyira elterjedt. Így a japánok egyszerűen nincsenek rákényszerülve arra, hogy angolul tanuljanak vagy használják a nyelvet.
Ez a felismerés elgondolkodtatott: amit mi, európaiak alapvetőnek tartunk, az Ázsiában – különösen Japánban – szinte jelentéktelen. Hát igen: Japán gazdasági és kulturális hatalma elég nagy ahhoz, hogy a világ más része igazodjon hozzá, nem pedig fordítva.
Összefoglaló
Japán világa különleges és tanulságos, de a lazaságot, spontaneitást és érzelmi szabadságot kedvelő emberek számára nehéz terep lehet. Az itt élők tiszteletet érdemelnek a fegyelmükért és kitartásukért, ugyanakkor lehet hogy így kicsit nehéz hosszú távon élni az életet. Irigylésre méltó a közlekedési rendszerük precizitása, a szociális hálójuk működése és az oktatási rendszerük – főleg magyar szemmel nézve. Ebben sajnos nem tudok felmentést adni magunknak. Egyszerűen jobbak nálunk sok dologban.
Mindezek ellenére, egy idő után mégis hiányzott kicsit Magyarország. Japán varázsa miatt el tudom képzelni, hogy pár itt töltött év, meghatározó élmény lenne.
Köszönöm Peter Schoutennek, hogy fényképeivel kiegészíthettem a saját felvételeimet!
Comments